A Magyarországon egyedülállónak és példaértékűnek mondható nyári program, a BioGén Tábor először 2003. nyarán került megrendezésre két cég, a Bio-Science Kft és a Genodia Molekuláris Diagnosztikai Kft. kooperációjában. 2004-től a Bio-Science Kft. a Semmelweis Egyetemmel karöltve közösen szervezi a tábor tudományos programját. A tábor helyszíneként a mind infrastruktúráját, mind személyi hátterét tekintve kitűnő adottságokkal és feltételekkel rendelkező Semmelweis Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika szolgál. A BioGen tudományos tábor lehetőséget biztosít a biológia, azon belül is a molekuláris biológia iránt érdeklődő középiskolás diákoknak, elméleti és gyakorlati tudásuk elmélyítésére. A táborban délelőttönként nemzetközi tapasztalattal rendelkező kutatók, orvosok és tanárok tartanak elméleti előadást, délutánonként a kísérleti programok keretein belül, a diákok különböző laboratóriumi módszerekkel elemezhetnek ismert (saját) és ismeretlen DNS mintákat, miközben megismerkedhetnek néhány csúcstechnológiai berendezés működésével is. A BioGén tudományos táborba második, harmadik, negyedik évfolyamos középiskolás diákok jelentkezhetnek és vehetnek részt. A résztvevők a középiskolában megszerzett tudásukat korszerű laboratóriumi ismeretekkel egészíthetik ki, mely segítséget nyújthat további tanulmányaikhoz is.
 |  |
A Bio-Science Kft. a biológiai, de legfőképpen a molekuláris biológiai tudományos kutatómunkához, illetve a molekuláris diagnosztikához szükséges berendezésekkel és reagensekkel, az ezek használatát segítő szoftverekkel, valamint oktatási és szaktanácsadási szolgáltatásaival áll ügyfelei rendelkezésére. A Bio-Science Kft. megalakulása óta támogatja és hozzájárul a magyarországi kutatóműhelyek eredményes munkájához. Az évente kétszer meghirdetésre kerülő "Bio-Science-díj", amelyet fiatal kutatók, és orvosok nyerhetnek, bizonyítja a molekuláris biológia és a kutatási támogatások területén mutatott aktív jelenlétet. A Bio-Science Kft. szakmai rendezvényeivel a magyar molekuláris biológiai kutatómunkát kívánja magas színvonalon támogatni. Erre kiváló példaként említhető a 2002. október 4-én a Magyar Tudományos Akadémián megrendezésre került, igen komoly érdeklődést kiváltó Bio-Science Szimpózium. Az egész napos program a molekuláris biológia legújabb módszereivel, eredményeivel foglalkozott. A több mint 300 jelentkező között szép számmal jelen voltak a hazai és nemzetközi vonatkozásban is elismert szaktekintélyek. A magyarországi biotechnológiai kutatásokat segítő szándékkal cégünk konzorciumi tagként szerepel 2001-ben a Széchenyi Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program egyikében, valamint 2003-ban OM Kutatás-Fejlesztési Biotechnológiai Pályázatán. Cégünk 2002-ben ISO 9001:2000 minősítést kapott a Det Norske Veritas Magyarország Kft-től. A minőségirányítási rendszer követelményeinek megfelelő működésünk még nagyobb garanciát nyújt vásárlóinknak.Minőségirányítási rendszerünk segítségével bizonyítjuk, hogy készek vagyunk folyamatosan a vevő igényeinek és a jogszabályok követelményeinek megfelelő terméket szállítani, törekszünk a vevő elégedettségére, a hibák folyamatos, gyors és hatékony javítására és a nem megfelelőségek megelőzésére. 2003-tól évente BioGén névre hallgató nyári tábort szervezünk a molekuláris biológia iránt érdeklődő tehetséges középiskolásoknak. A tábor keretein belül mód és lehetőség nyílik a diákok számára, hogy elméleti tudásuk bővítése mellett megismerkedjenek a legkorszerűbb molekuláris biológiai technikákkal és műszerekkel. |